2016. október 23., vasárnap

2. nap - Legcikibb élményeim /12 napos blogger kihívás/

Hellókanyalóka!



Ismételten eltelt egy hét, így újra rászántam magamat, hogy megírjam a vasárnapi bejegyzést a blogra. Írás közben kiültem tesómmal a teraszra, ő Assassin's Creed- Brotherhood-dal játszik. Végül az írásból nem lett semmi, mert túlságosan elmerültem a nézésében, meg abban, hogy segítsek fókuszálni a missionra. Alig várom már, hogy kijöjjön a moziba az Assassin's Creed film. Yay! Yay! Most be is kell ide illesztenem az előzetest, mert engem nagyon felcsigázott! Bár aki nem ismeri a játékot, annak nem biztos, hogy tetszeni fog. De hát ezen nincs semmi olyan, hogy nulla ismeretséggel nem tetszik. Ez egyszerűen csak jó és kész. A trailer fantasztikus lett, remélem a film ugyanilyen perfektre sikerül. Tökéletes karácsonyi ajándéknak ígérkezik.

Már csak egy hét és Őszi- szünet. Ti is várjátok, ugye? Ne legyél troll, ne mondd azt, hogy te a Nyári-szünetet jobban várod. Nem vagy troll! (Ezt csak azért írtam, mert pont nyavajogtam egyik nap, hogy legyen már szünet, mire valaki rávágta, hogy ő a nyárit várja. Mondom OK.) 
Képzeljétek, az oldal átlépte a 35 000 kattintást. Nagyon szépen köszönöm a látogatókat. Köszönöm, hogy növelitek még mindig a számokat, amiket oly nagyon figyelek. 
Na! Ideje lenne elkezdeni felvázolni a kellemetlen eseteket.

3 legviccesebb/legkellemetlenebb  pillanatom
Tudnotok kell, hogy ebben az évben van már két éve biológia óránk. Nos, az első év kezdete nem ment valami fényesen, mármint biológia szempontból. A tanár nehéz eset. Mármint sok osztály fél tőle, mert mindenbe bele tud kötni. Szól, hogy töröljük le az asztalt, mert krétaporos, így ő nem tud tanítani. Ha a szünetben nem szellőztettünk, akkor kinyittatja velünk az ablakokat, még akkor is, ha kint mínusz van. Miért is? Mert kell az oxigén a gondolkodáshoz. Végül is igaza van, de azért néha képes túlzásokba esni. Ezzel nem azt mondom, hogy én is tartok a tanárnőtől. Nekem semmi bajom vele... Azonkívül, hogy Anettnek nevez, pedig Dorina vagyok. És igen, már második éve ismer, de még mindig nem tudja a nevemet. De sebaj, nem vagyok az a feltűnő típus.  
Ugyebár meséltem, hogy a testvériskolánkkal osztozunk a saját iskolánkon. Ez annyit takar, hogy néha-néha reggel kell bemennünk és délben végzünk, vagy pedig aludhatok 9ig, mert 10kor indul a buszom és csak délben kezdődik a tanítás. Kinek mi, én például jobban járok, ha reggel be kell mennünk. A múlt hét úgy telt, hogy két napot kellett csak délután menni, így kellhettem 9 körül. A busz persze nem az iskolám városába visz, hanem egy kisebb, közeli városba, ahonnan 10 óra valahányperckor indul a busz. A biosz tanár abban a városban lakik, ahol van az átszállás, így természetes volt, hogy találkozunk vele Monesszal. A tanárnő konkrét csukjában volt, barátnőm fel sem ismerte. Persze én, akire ránézett egyből ráeszméltem, hogy ez a tanárnő.
- Csókolom! - nyögtem ki. És ekkor villant be a fejembe, hogy aznap lesz vele óránk és képes rá, hogy megszólja, mit köszöntem neki. - Mármint jó napot, elnézést! - Annyira hebegtem, hogy Móni azt se tudta mi van, sőt ő még mindig nem ismerte fel a tanárt. 
- Iskolába mentek? - kezdett el beszélgetni a tanárnő velünk. Azt hiszem Móni rávágta, hogy igen, mire megkérdezte a nő: - A busznak már itt kéne lenni, nem? 
És igen! Én meg még mindig ott tartottam, hogy megszokásból a legformálisabb tanáromnak azt köszöntem, hogy csókolom. Kiégettem magam, a fenébe is! Persze a tanárnő órán nem említette meg, hogy mit köszöntem neki, csak azt, hogy találkozott az Anettal.

Most pedig elmesélem azt, hogy manapság milyen gázul próbálkoznak be a fiúk a lányoknál. Nem tudom, hogy most vicces vagy kellemetlen eset, de én szakadtam a röhögéstől meg már picit kellemetlen volt. Inkább gáz, de persze nem nekem. 
A biosz tanáros kiégés utáni napon szintén ugyanazzal a busszal mentünk, csak majdnem lekéstük, szóval a tanárnak előző nap igaza volt, hogy késett a busz. Mónival majdnem utolsóknak szálltunk fel. Két emberrel előttünk három srác szállt fel. Az egyik közülük, a szőke nagyon hasonlított Newt-ra az Útvesztőből. Nem is ez a lényeg, hanem hogy vagy négyszer hátrafordult, hogy ránk nézzen. Megpróbáltam úgy tenni, hogy ne vegye észre, hogy észrevettem. De amúgy nagyon feltűnő volt. 
Szerencsénkre az a busz volt, amit szeretünk. Mindig én megyek fel elsőnek, én szerzem meg a helyet. Általában hátra szoktam ülni, főleg ha a "kedvenc" buszom van. Hátulról a harmadik ülést céloztam meg. Amint haladtam az ülések között, észrevettem a biosz tanárt és köszöntem neki, jó napot! Még véletlenül sem jutott eszembe, hogy csókolom. 
A szokásos helyünk mögött ült a szőke Newt hasonmás. Négyszer is átgondoltam, hogy beülök-e oda, végül megtettem. Monesszal eldöntöttük, hogy zenét hallgatunk. Így is történt. A busz indult, körülbelül 10 perce is alig ment, mikor éreztem, hogy valami odaér a nyakamhoz. Kis lázadóként figyelmen kívül hagytam, hiszen azt gondoltam, hogy a szőke gyerek akar valamit kérdezni/mondani és épp az volt az, ami nem érdekelt. Így hát nem néztem hátra. De percek elteltével is éreztem, hogy valami ott van a vállamnál. Kirántottam a fülhallgatót és Mónira néztem, hátha tud valamit, de nem tudott semmit. Ekkor hátranéztem, de a szőke már nem volt ott. Észrevettem, hogy valami rajtam van. Kivettem a kapucnimból egy személyit. Amint megismertem rajta Newt hasonmását, kedvem lett volna pofán dobni vele, de mivel nem ült már mögöttem, így nem tehettem meg. Egyébként elfelejtettem a nevét, azt hiszem meg sem néztem. 
A srác beletette a kapucnimba a személyi igazolványát, hátha megnézem és akarok valamit tőle vagy csak spontán megjegyzem a nevét és bejelölöm Facebook-on. Kiégetett. Szakadtam. 
Az egyik haverjnának mutogattam, hogy mim van (azaz a személyi) de ő csak vállat vont és azt mondta, hogy nem az övé. Nem mondod, basszus! Te nem is vagy szőke... LOL
Fogtam a személyit és visszadobtam a srác helyére, majd visszafordulva visszatértem a zenehallgatáshoz. Az út hátralévő percei azzal teltek, hogy beszélték hárman az élet nagy dolgait.
- Hé lányok! - szólt egyszer csak nekünk az egyik barna hajú. Picit hátrafordultam, hogy elcsípjem a mondandóját. - Nagyon tetszetek a Gergelynek! (Nem biztos, hogy ezt a nevet mondta, de mintha ezt mondta volna, szóval elnézést, ha mégse, bár honnan tudnátok, haha) - Itt már elvesztettem a fonalat, mert annyira nem voltam kíváncsi. Vagyis, majdnem megkérdeztem, hogy melyikünk, mert ha nem én, akkor a Mónit odadobom nekik. LOL
Valahogy így élte bele magát...
A maradék percekben a csávó - a szőke - vagy mögöttünk ült és rázogatta Móni székét, vagy mellénk ült és beszélt hozzánk. Szóval csak így spontán ingázott. De körülbelül mindent nekünk mondott, a spanjai pedig csak nevettek rajta, mintha annyira vicces dolgot művelne. 
Az ülés rázogatás még nekem is rohadt zavaró volt, nemhogy barátnőmnek. Az egyik bácsi már beidegült és úgy kiosztotta őket, hogy addig csend volt, amíg le nem szállt. Utána folytatták a kiégetést. 

A harmadik végül egy kis rövid izéke. Van egy ikertesóm (igen képzeljétek, csak egy), akivel egyszerre lettünk betegek. Tőle kaptam el, de sebaj. Elmentünk orvoshoz és miután ott megvoltunk siettünk a buszra, hogy elérjük. Szóval nagyban megyünk a végállomásra, tesóm egyszer csak megszólal:
- Jó napot! - Két néninek köszönt, akikről fogalmam sincs. A szemüveges nénike furán nézett én meg kérdőn tekintettem rá, míg a nő vállat vonva azt mondta nekem, hogy nem tudom.
Tesómmal addig mentünk, amíg takarásba nem értünk.
- Kik voltak? - kérdeztem tőle, mert nekem egyáltalán nem tűntek ismerősnek.
- Nem tudom. Azt hittem, hogy ismerem őket. - Akkorát röhögtem, mint még soha. Tesóm köszönt 2 ismeretlen nőnek, mert azt hitte, tudta kik ők, de a nénik pedig csak kinevették. 

Üdvözlettel,
Dorina Mary

Nincsenek megjegyzések:

Olvasók

.