Hali!
Nehezen tudom felfogni, hogy ilyen gyorsan telnek a napok. Csak úgy rohannak a teljesen felesleges percek. Nem értem, minek vagyunk, miért lélegzünk, miközben mindenünk csak úgy sajog. Megemelni a lábunkat és előre lépni óriási nagy erőfeszítésbe kerül, s akiben nincs akarat, az elbukik. Benn ragad egy köztes állapotban, ahol csak lebeg, nem érintkezik, nem beszél, nem mozog, egyszerűen csak várja a napot, mikor beköszönt hozzá az utolsó nap. Kérdezem én, ez minek kell? Melyik eszement erőlteti ránk a szenvedést, ki leli örömét abban, hogy az emberek szenvednek? Sok a megválaszolatlan kérdés, sok is marad. Nem kapunk választ, biztosra veszem, hogy én jó sokáig nem fogok kapni.
 |
| Elhull a virág, eliramlik az élet... |
De vegyük úgy, hogy ezeket a kérdéseket fel sem tettem, mert nem merem. Félek a választól. Nem hasonlítom magam másokhoz, de azért kezdenek el lebegni, mert nem lépnek előre. Jó, igazából hiába papolok bármiről, mert én is a sok tudatlan egyike vagyok és még megannyi megfogalmazatlan kérdésem van, amiket nem tudom kitől megkérdezni.
