Hónapköszöntő

Sziasztok! 

Sok idő elteltével jöttem koptatni a sorokat. Igazából csak reménykedem, hogy nem fogok két hetet ülni a bejegyzés felett, mert nem jut eszembe egyetlen egy mondat sem. Ha pedig eszembe jut, akkor nem tetszik, de leírom, aztán kitörlöm. Fejelgetem egy kicsit az asztalomat, végül bezárom a weboldalt, kikapcsolom a gépemet és kidobom az ablakomon.

Nem, ilyen még nem volt, nem is lesz. Remélem. Hát igen, ilyen az élet. Tiszta reménykedés és bizakodás.

De mi van akkor, ha nem bízol senkiben? 

Ó, igen. Ezek a költői, meg nem válaszolt, soha ki nem derült kérdéseim, amik nagyon bugyuták. Ez vagyok én. A hülyeség megtestesítője. Azért mondogatom magamra ilyen sokat, hogy hülye, mert akkor megszokom, és ha valaki a későbbiekben lehülyéz, akkor nem érint olyan szarul. (De úgy érint... na mindegy.)
Előre bocsi, hogy mindent egy bejegyzésbe sűrítek.