2016. június 12., vasárnap

Hatodik nap - 5 étel

Hellószia!


Valamilyen szinten visszatértem. Vagyis mondhatjuk úgyis. Péntek van (konkrétan azért említem, hogy tudjam, mikor kezdtem el írni), én pedig nem mentem iskolába, mivel lényegében egy hete fáj a gyomrom, de nagyon. Tudom, ez most ki a fenét érdekel? Mégis úgy gondoltam, leírom, mert miért ne? Így legalább telnek a percek, úgysem tudom még, hogy milyen ételekről beszéljek... 
Amúgy meg szívesen mentem volna iskolába, de ma reggel úgy keltem, hogy húú, ma tuti nem megyek be. Szédültem, alig láttam valamit, arról nem is beszélve, hogy görcsölt a gyomrom. Még hánytam is, anya nem is tudja, akkor rég elvitt volna orvoshoz (vagy nem).
Már csak jövőhét szerdáig van ez a tanév, és 21-én hivatalosan is le lesz zárva a tanévzáróval. Juhé! Igazából most olyan kajákat kéne megemlítenem, amit kiszeretnék próbálni, vagy ami a kedvenceim közé tartozik? Yay, hát fogalmam sincs. Legyen mondjuk 2 db olyan, amit megszeretnék kóstolni, valamint 3 olyan, ami a kedvencem.

1) Sushi /szusi/
Japánban sok különleges étel található (köztük sok az undorító - számomra, de számukra meg íncsiklandó... eh), ha mégis csak eljutnék, az első az a szusi lenne. Főtt, ecetes rizs, amit leggyakrabban hallal vagy más tengeri eredetű élelmiszerrel együtt tálalnak. A közhiedelemmel ellentétben nem nyers halat jelent (ennek japán neve szasimi), bár ez is gyakori összetevője. Több formában készítik; a száraz, préselt algalapokba (nori) tekert változata a makizusi, a kis, sült tofubatyuba csomagolt az inarizusi, a tálba tett szusirizsre szórt feltétekből álló szusi pedig a csirasi-zusi.

2) Mozzarellás, paradicsomos pizza (eredeti)
Olaszország a pizzákról, a salátákról meg a tésztákról híres, De ha csak egyet kéne választanom a három közül, az a pizza lenne. A hagyományos olasz pizzák ízét a hazai éttermekben a legritkább esetben lehet felfedezni, ezért az a legjobb és legbiztosabb módszer, ha igazán finomat akarok enni ebben a műfajban, az, hogy elkészítem saját kezűleg, a konyhában. Kicsi az esélye, hogy én bármikor elkészíteném, de ha valaki elkészíti helyettem, szívesen megkóstolom.

3) Palacsinta (csak nutellás)
Igazándiból ezt csak azért írom ide... mert tényleg szeretem. Nem tudom eredetileg magyar-e, vagyis tudom, hogy nem. Vagymi? (lol) A lényeg az, hogy ha palacsinta helyett gofri van, hát az is megeszem. Szóval igen, szeretem az olyan desszerteket, amiknek az alapja a tej.

4) Lángos 
Az igazi lángost annyira imádom. Amit mamám szokott csinálni. Ah, tejföllel, fokhagymával és sajttal. Bár én nagyon ritkán eszek, mert nem szeretek enni. De ha ilyen van, képes vagyok kettőt is megenni. Muhaha. Kettőt! 

5) Lekváros kenyér (eperlekvárral vagy barackkal...)
Ihajcsuhaj! Ezt most csak azét írtam a felsorolás közé, mert ezt reggeliztem. És egyébként is, tényleg szeretem. 

Dorina Mary

Nincsenek megjegyzések:

Olvasók

.