2016. február 21., vasárnap

Második nap - 9 szerelmem

Helló-helló!

Meg is hoztam a második napi kihívásomat, ami a szerelmeimről kéne szóljon. Igazából az én szerelmi életem még nem teljesedett be, és nem is tudom, hogy melyik volt az igazi és melyik nem. Vagyis na, értitek. Arra gondoltam, hogy inkább azokról a fiúkról írok - akik igazából anime karakterek, színészek, vagy énekesek, vagy mit tudjam én mik -, akik valamiért kedvesek a számomra (xd). Vagy éppen az eseteim, vagy nem, éppenséggel lehet, hogy utálom. Na, de nem tudom, kezdjünk is bele. 
Hál' az égnek csak kilencet kell összeszedjek...

1. Kuroko Tetsuya 
Ami először szembetűnik mindenkinek rajta az rövid, össze-vissza álló világos kék haja. Hogy festeti-e, vagy eleve ilyen, azt a mai napig senki nem tudja az alig tarkójáig érő hajkoronáról, amelynek frufruja bőven beleér itt-ott mély tengerkék szemeibe. Ha valaki rá néz, legtöbbször csak egy unott fapofát lát maga előtt. Közösség előtt nem nagyon lehet zavarba hozni, és megemlítendő, hogy nagyon rossz a humorérzéke. Tulajdonképpen úgy is ki lehet fejezni, hogy egy valósággal jelentéktelen személy. Ha nem szólal meg szinte észre sem veszi senki, még akkor sem ha Kuroko a szeme előtt áll. De sose veszi a szívére az ilyent, nagyon türelmes, és évek alatt már biztos, hogy hozzá is szokott a dologhoz. Visszafogott, ha szól is valamit, akkor azt nagyon szűkszavúan és lényegre törően közli másokkal. De nem távolságtartó, ha nagyon akar, akkor tud feleselni is másoknak. Ugyanakkor nagyon hűséges, és kiáll az igazáért, ha csak a maga szerény stílusában is, de megvédi magát, és ha valamiben megvan a maga véleménye, akkor azon nem lehet egyszerűen változtatni. 

2. Dylan O'Brien
Amerikai színész. Először szembetűnik, hogy élettel teli a srác, és imád nagyokat alakítani, amik sikerülnek is neki. Kezdetben YouTube csatornájára töltött fel videókat, majd 2011-től már a színészetbe is belekóstolt. Legismertebb szerepe a Teen Wolf - Farkasbőrben sorozatban Stiles Stilinski, akit jelenleg is alakít. Eredetileg Scott McCall szerepéért ment el a meghallgatásra, ám amikor elolvasta Stiles szövegét inkább az ő karakterét szerette volna eljátszani. Akik látták vagy nézik jelenleg is a Teen Wolfot - azoknak küldök egy óriási nagy pacsit -, Ők tudják, hogy Stiles nagyszerű barát, jó a humora, lacross-ozik Scott-tal együtt, ennek ellénere, csak egy embert (mint fogalom) játszik a sorozatban, akinek nagyon nagy agya van és bármire képes rájönni.
2014-ben debütált az Útvesztő című filmje, amely nemzetközi sikert is hozott a színész számára. A könyvadaptáció második része, a Tűzpróba 2015-ben, a harmadik egyben utolsó rész, a Halálkúra pedig 2017. február 17-én debütál a mozikban - amit alig várok, de szerencsére már csak egy évet kell várnom rá.
/forrás: Sztárlexikon

3. Logan Lerman
Amerikai színész, mégis zsidó származású: szülei mindketten olyan európai zsidó családból származnak, melyek annak idején a náci rezsim elől menekültek az Államokba. Két testvére van, Lindsey és Lucas Lerman. Logan 2000-ben kezdte pályafutását, de már kétéves korától színész akart lenni. A hazafi c. filmben a Mel Gibson fiát játssza, valamint feltűnik a Mi kell a nőnek? c. filmben is. Legismertebb szerepei a Percy Jackon és az Olimposziak - A villámtolvajban Percy Jackson, A három testőrben D'Artagnan, az Egy különc srác feljegyzéseiben pedig Charlie. Ismertebb filmjei még a Gamer - Játék a végsőkig, a Börtönvonat Yumába és a 23-as szám. Jelenleg a Percy Jackon és az Olimposziak - A Titán átka bemutatásra vár - bár hallottam/olvastam olyan interjúkról, amelyekben a fiatal színész kijelentette, hogy a harmadik film nem fog megvalósulni. Logan pedig jelenleg is több projekten munkálkodik.
/forrás: Sztárlexikon/

4. Haruka Nanase
Első ránézésre egy izmos fiatalember, akinek rövid, egyenes, fekete haja van és kék szeme - legtöbb lány álma. Ő a freestyle úszó az Iwatobi High School Úszó Klubjában és harmadéves középiskolás diák a középiskolában. Később a diploma letétele után folytatni szeretné az úszást szakmailag. Haru mindig megtartja komoly arckifejezését és nem úgy tűnik, hogy bármikor bármilyen érzelem képes kimutatni. Nagyon szembetűnő, hogy mindig viseli a fürdőnadrágját, akárhol van képes nekiállni vetkőzni, ezzel ráijesztve a barátaira. Mindig mikor vásárolni mennek fürdődress-t a csapat többi tagjaival együtt, a srácok nem látják a nadrágok közti különbséget, csak azt mondják, kívülről másmilyen, de Haru(ka ...) azt állítja folyamatosan, hogy mind másképp illik rá, akár másokra. A testén kiemelve a tricepsz és a hasizmok - amik gyönyörűek.
/forrás - részben: Wikia/

5. Hinata Shouyo  
Ő egy első éves hallgató a Karasuno High School-ban, és a röplabda csapat középső védője, valamint egy kitűnő csali az ellenfél számára. Hinata álma, hogy elég erős legyen ahhoz, hogy úgy tudjon blokkolni, mint a Kis Óriás egykor. Mivel azonban nincs meg a magassága ehhez, ő az ugrás kompenzálására specializálódott.  
Shouyo 162.8 cm, így ő lett a második legalacsonyabb személy a csapatban. Mellette Nishinoya Yu (senpai) is alacsony, ő a csapat liberója - nem, nem a pelenka. Hinatának rendetlen, narancssárga - vörös - haja és barna szeme van. Viszonylag vékony testalkatú, gyakran összetévesztik egy általános iskolás diákkal. Hinata a vidám és energikus személyiség. Ő egy természetes "Talpnyaló" és csapattársaik néha használni szokták, hogy megnyerjenek valakit, Nishinoya-t például. Hinata mindig izgatott lesz, és gyakran egyszerűen csak hangosan beszél; ő a leghangosabb Nishinoya és Tanaka után. Könnyen barátkozik, erre nagyszerű példa Kenma, a Nekoma High-ból.
/forrás: Wikia/

6. Ross Lynch
Ross Shor Lynch amerikai színész és énekes karrierjét 2009-ben kezdte. Az első szerepét 2009-ben kapta a Moises Rules! című televíziós sorozatban, amelyben Ross 'The Boss' szerepében csillogtathatta meg a színészi tehetségét. 2010-ben megkapta Aaron szerepét a Grapple! című rövidfilmben, majd 2011-ben az A Day as Holly's Kids című rövidfilmben tűnt fel.
Négy testvére van: Riker, Rydel, Rocky és Ryland. Ross már egészen kiskorában megtanult gitározni, zongorázni és énekelni. 2007-ben a családjával Los Angeles-be költözött.
R5 nevű együttes egyik alapítótagja, melyet három testvérével és egy jó baráttal alapított. 2015-ben megjelent már két kislemezük is, mégpedig a Let's Not Be Alone Tonight és az All Night. 2015 júliusában jelent meg az együttes legújabb stúdióalbuma, ami a Sometime Last Night címet kapta.
Szerepel az Austin és Ally című vígjátéksorozatban, valamint a nagysikerű Tengerparti Tini Mozi filmekben - ami szerintem nem valami nagy cucc.
/forrás: Sztárlexikon/
7. Kazuto Kirigaya
Nem rendelkezik sok baráttal, mert inkább a számítógépeket szereti és nem jár sokat közösségbe. Szinte mindig nyugodt és összeszedett karakter, ritkán mutatja jelét a szorongásnak. Amikor Kayaba Akihiko megjelent és bejelentette, hogy egy halálos játékban ragadt, Kirito csak enyhe reakciót mutatott és képes volt gyorsan elfogadni az új - haláli - feltételeket a játékban, míg mások igencsak pánikba estek. Ő megmutatta a különböző hangulatok egész sorozatát; időnként inkább vidám, miközben máskor komor. Egy csatában azonban rendkívül heves és agresszív lesz. Néha a heves az a pont, ahol elveszíti az önuralmát, és még nem tudja felfogni, hogy mit tett pár perccel előbb. Kazuto-nak óriási készsége van, mint programozó, irányító. Egy olyan játékot - mármint számítógépes alkalmazást - hoz létre, amelyben minden biztonságban van, és félelem nélkül játszhatják, alkalmazhatják, ez az úgynevezett NerveGear, amelyet Yui átalakításával sikerült megvalósítania.
/forrás: Wikia/

8 Yagami Riku
Riku egy karcsú fiatalember, akinek rendetlen, halvány barna haja van és vöröses-barna szeme. Ő általában felköti egy nagy lófarokba a frufru és néhány szál lóg ki. Riku egy világos és vidám személyiség, és képes összebarátkozni bárkivel. Ő nagyon sportos és jó készségei vannak, de csak átlagos kardiovaszkuláris állóképessége. A kiváló sportos, Rikura vetették több klub is magát (konkrétan kosárlabda, röplabda és asztalitenisz) az iskolában, sokkal inkább a sebességet és mozgékonyságot találtak, a a labdavezetési készség helyett. Riku bátyja, Tomoe, tagja volt a Futó Klubnak korábban és jelenleg is fut, de Amerikában tanul. Yagaminak nagy gyorsulási és rossz landolási készsége van, mert míg ő át tud ugrani egy akadály, soha nem tud biztonságban landolni.
/forrás: Wikia/


  9.  Yat
Úgy néz ki, mint egy húszas éveiben járó fiatal férfi. Yato gyakran nagyon játékos és alattomos, gyakran csinál buta és gyerekes dolgokat, mint valami szerencse talizmán vásárlása, ami nyilvánvaló, hogy egy átverés, és Yukine ragacsos kabátját is ő vásárolta, többek között. Ő nagyon határozott, hogy egyre népszerűbb legyen, mint Isten, sokszor akár forgalomba helyezi/teszi a mobiltelefon számát, hogy mindenhol találjon munkahelyet. Vannak olyan esetek, amikor Sötét, kékes-lila, állig érő haja van, amit alkalmanként a lófarokban hord, emellett feltűnően kék - elképesztően kék - szeme. Yato gyakran belemerül fantáziájába, hogy egy nagyon sikeres isten és több követői vannak, mint bármely más istennek és sok szentélye is van. Gyakran ostoba személyiség jellemzi... Yato egy isten, ami látható, hogy elég bölcs és nagyon súlyos - megfontolt -, ha a helyzet úgy kívánja. Yato nagyon komolynak és titokzatosnak tűnik, mint például, amikor találkozik Norával. Ő is nyers és kiszámíthatatlan, bár utalt arra, hogy ő is egy kegyetlen, kíméletlen ember.
/forrás: Wikipédia/

Nincsenek megjegyzések:

Olvasók

.