2019. május 7., kedd

나는 반환

nANÜN BANHVAN? (azt a kis izét, ami a cím, így kell kiejteni)
(ja, amúgy azt jelenti, visszatértem)(de nem)

amúgy sziasztok! 

Tavaly az érettségi után óriási dilemmában voltam, annyira gondolkoztam azon, hogy megjelölöm a Média és Kommunikáció szakot, és majd jó kis újságíró lesz belőlem. De aztán meggondoltam magam. Már nem is megy nekem az ilyesfajta írás, sőt lassan már sehogy sem tudok írni. Kifogyok az ihletből, egyre inkább veszítek az erőmből, mindent csak elkezdek és sosem fejezem be a dolgokat. Azért, hogy értsétek, felhozom példának a wattpad profilomat, ahol konkrétan 7 történetem van, és abból csak 2 (!!!) befejezett. Még mindig. Egy harmadik történet nagyon közeledik a végéhez, de egyáltalán nem érzem, hogy jól csinálom. 

Igen, mindjárt megint elkezdem az önsajnálatot. Készüljetek fel rá. Igen, letegezlek titeket. Fosok én rá, hogy hány évesek vagytok. Mindjárt betöltöm a huszadik életévemet, hah, csak megtehetem, hogy tegezek random embereket, nem?

3

2

1

MINDJÁRT VIZSGA ÉS MEG FOGOK BUKNI!!44!NÉGYnégy!4

Nemám, nem félek ettől. Tökre boldog vagyok, mert ha meglesz az írásbeli meg a gyakorlati vizsga, utána már csak a szóbeli lesz vissza, AZTÁN PEDIG NYÁRI SZÜNET. Ezaz!

Vizsgaszünetben egyébként elkezdtem intenzíven használni a Duolingo alkalmazást, és úgy érzem, hogy lassan jobban fogok tudni koreaiul meg japánul, mint a saját anyanyelvemen. Igazából azért írom ezt a bejegyzést, mert valahogy eszembe jutott, hogy ilyenem van, és nézegettem a legnézettebb bejegyzéseket, ott pedig szembejött velem egy olyan, amelyiknek KOREAI címe van. Kérdem én: mégis mi a fészkes fenéért adtam én idegennyelvű címet? És még valami: 2016-ban írtam azt. Akkoriban - ha jól emlékszem - még fogalmam sem volt arról az országról. OkÉ, Japánt imádtam, az animéket imádtam meg minden, de nem értem.

Mivel vizsgaidőszak van, nagyon ajánlok egy számot, ami nem más, mint a Set It Off - Why Worry.


LOL


Nekem tavaly érettségi előtt nagyon sokat segített. (Uh, ezt miért emlegetem ennyire? Talán ennyire tetszett vagy mi a szaftos lófing?)(Talán csak azért, mert jelenleg is érettségi zajlik... vagyis ma IS az zajlott) Visszaemlékezve a csodálatos hétre, írásbeli közben is a Why Worryt dúdoltam, aztán töri után azt hittem, hogy tényleg meg fogok bukni. De akkor teljesen véletlenül elindult a zenelejátszómban és rájöttem, hogy felesleges aggódni. Mit izgulok én ennyire ezért? A semmiért? Ez csak érettségi. Nem lőnek vele, vagy igen? Ah, bárcsak.

Jó, nem. Nincsenek öngyilkos hajlamaim, azokat már elengedtem. Már lassan 5 hónapja nem vágtam eret. Nem bőgtem, mert egy senki vagyok (csak múlt éjszaka 👀), és nem ócsároltam saját magam, mert semmit sem tudok rendesen megcsinálni. Most már teljesen okés vagyok. Mondhatni. Olyan gyorsan telnek a napok, hogy néha tényleg TÉNYLEG nem tudok lépést tartani velük. Visszagondolva olyan, mintha tegnap írtam volna az utolsó bejegyzést (ami mondhatni normális), de azt már több, mint 1 éve írtam. Szánalmas vagyok. Miért is csinálom ezt magammal? Megint csak azon jár az eszem, hogy felesleges ezt csinálnom, merthát mit érek el vele?

AH, jól vagyok. Szeretem a k-popot! Játszom a Leauge of Legends-szel és rendszeresen használom a Twittert. Jól vagyok, mint régen. Csak másképp. You know. No, I don't know what to say.

Eszembe jutott a con (május 4-én volt, értelemszerűen két napos, JA és nem voltam), mert már nem vagyok részese az "akkori" családomnak. Kinőttem. Vagy a srácok nőttek ki engem? Igazából a tesóm nagyon magára veszi, hogy nem keresnek minket, mert ha mi nem írunk - vagyis tesóm -, akkor nem beszélünk. A betervezett programokat megcsinálják nélkülünk. Boldogak - nélkülünk. Na, nem baj. Én, mint rendes barát (vagy inkább nem törődöm barát) csak azt látom, hogy nekik jó. Ha nekik jobb, ha nem látják a csodás fejemet, vagy nem hallanak rólam, hát legyen. I don't care.


Mivel most feltéptem egy már gyógyulásnak induló sebet, eszembe jutottak a conos család tagjai. eredetileg Twitteren indult, így inkább annak a portálnak vagyok hálás, hogy megismertem őket. Csodálatos majdnemkétév volt velük. (Júliusban lesz két éve.) 
Egyébként (oké, ez kezd már idegesítővé válni) az egyik nagyon jó barátommá vált, és NAGYON SZERETEM. Szerencsére itt lakik a közelben, na, vele gyakran találkozunk, mert érdekel (kölcsönösen), hogy mi van a másikkal. Sadly a családjában bajok vannak (történtek pár napja, hete, hónapja) és annyira szeretnék segíteni neki, de semmi mást nem tudok, minthogy hallgatok, mint a sír. Tudom, hogy ez így rendben van, mert néha a néma támasz többet ér, mint egy hangos ölelés. (Jézusom, ez nagyon szar hasonlat volt?) DE ANNYIRA SZERETNÉK SEGÍTENI. 

Nem vagyok jó semmire, nem? NEm? Még a barátaimon sem tudok segíteni. Mindenki elhagy, mert szar társaság vagyok, nehéz eset és a magatartásom fos, ésatöbbi. Elüldözöm magamtól az embereket évek óta.

Várjunk csak, ennek a bejegyzésnek nem ez a lényege.

A lényege az, hogy WHY WORRY
BeE HAPPY

Igazából ennyi az angol tudásom. (No, I'm lying right now, don't believe me, dude)

Let's write in English. Oh my God, I'm gonna mess it up, but I'll try this.

Nah, I know I have no words, but I keep saying only one thing: I'M GONNA DIE LOL
Okay, no. Sadly, I am so bad with my knowledge. I can't use my ENGLISH. Maybe I don't have any knowledge.

Suddenly my sister entered my room and I almost turn out with a LOUD scream, but I hold it back. I stayed calm and silent, I'm just stared at her, then she left my room. Phew. Thanks God.

Can you feel my heart? Can you fix my BROkEn heart? Please save me, fix me.

Ah, még angolul is faszságokat hordok össze. Dehát hozom a formámat, na.

Itt az ideje megkezdeni a befejezést; legalábbis ma estére. Talán idén nyáron többet fogok posztolni, keresek témákat meg ilyenek, de nem tudom biztosra. Még van egy évem gondolkozni azon, hogy mi legyen belőlem mérlegképes könyvelő után. Legyek újságíró? Akkor bele kell rázódnom. Aztán, ha amellett döntök, akkor biztos, hogy rendszeresen jelentkezem a cikkekkel. ✌

(egyébként március 29-én volt a 6. szülinapom íróként)

Nincsenek megjegyzések:

Olvasók

.