안녕하세요

Jó estét! (történt a cím megadása így, legalábbis koreaiul)

나는 반환

Ez a rövid ki izéke (az alábbi mondat felett, középen) annyit takar, hogy visszatértem. Ezt úgy értem, hogy eltűntem, de sikerült kimásznom félig-meddig a gödörből, amelybe belöktek. Nem, igazából nem annyira drasztikus, mint amennyire előadom.
Az a gond, mármint mindenki gondja szeptembertől, hogy elkezdődik a suli. Hát igen, a drágalátos suli, amit néhányan - szinte mindenki, aki éppen normálisabb (?) - utálunk.

Én mindennap az iskolában.

Mi is a helyzet?

11.b osztályos lettem szeptember elsejétől. Igen, jövőre érettségi és nem, nem parázok. Kicsit sem. Másoknak is sikerült, hát majd nekem is fog. Vagy nem.

Bejött 5 új tantárgy (nem tudom a teljes elnevezésüket): pénzügy, számviteli, statisztika és persze a II. nyelv, ami nekem angol, mert ugyebár az első az német. Nem mintha tudnotok kellene, de azért elmondtam, mert az úgy fair. Ja, és ki ne hagyjam a drága ötödiket, azaz az etikát* (!!!) És még valami, felvettem szakmai fakultációt, ami miatt heti 3 alkalommal van 8 órám, ennek köszönhetően pedig csak negyed hatra tudok hazaérni. De nem gáz, hiszen az iskola gondol a diákokra. :) (Remélem érezhető az irónia)


*

Ahogy az tőlem várható, nekiállok példákat írni. Jelenleg azt tárom elétek, amiből holnap írnánk. Mármint tuti írunk és én is, a tanár nem fogja figyelembe venni, hogy múlt héten otthon szenvedtem betegségtől, valamint képtelen voltam tanulni. De amúgy komolyan nem tudtam, mert annyira kivoltam. Ma sikerült bepótolnom a leckét.

Na, mindegy. Íme a holnapi etika dolgozat tartalma:

Erkölcsi gondolkodás alapjai 

Erkölcs: A jó emberi magatartás szabályai foglalja össze a társadalmi élet valamennyi területét. Az erkölcstan tantárgy az általános iskolában felsorolja és csoportosítja ezeket az előírásokat. 

Etika: A filozófiának az erkölcsi jelenségekkel foglalkozó ága arra keresi a választ; hogyan kell élnünk, cselekednünk. Az etikatantárgy a középiskolában az erkölcsi előírások alkalmazását vizsgálja a mindennapi életben az erények gyakorlásán keresztül. 

Erények: Személyiség jó tulajdonságai. (pl.: bátorság, igazságosság) Az ember nem tökéletes, rendelkezhet bizonyos erényekkel, miközben más erények hiányozhatnak belőle. (pl.: hajlékonyság, robbanékonyság) Emberségünk abban is megmutatkozik, hogy törekedünk minél több erény elsajátítására.

A kínlódásom csak akkor érthető meg, ha teljesen nyitottam és rendesen felvázolom nektek az első hetemet. Akármennyire is rossz visszaemlékezni rá.

Csütörtökön kómáson ébredtem a kanapénkon, tesómmal az oldalamon. Tesóm lány, az ikertestvérem, semmi vérfertőzésre nem gondolni, mert amúgy is csak mellette ébredtem. Egész nyarunk azzal telt, hogy pakoltunk, ugyanis kifestettük a házunkat, legalábbis belülről. Két héten keresztül csak pakoltunk, majd vártuk a festőket, akik késtek. Nekünk pedig a teraszon kellett volna aludnunk (fedett teraszunk van, nem nyitott, ne úgy képzeljétek, hogy sátorban a kerítés belső felén), de az a  nagy helyzet, hogy az a kanapé, amit kicipeltünk a nappaliból és amin nyugovóra térhettünk volna, hát rohadt kényelmetlen, mit ne mondjak. Ezért alakult úgy, hogy a nyár háromnegyedét vagy az egyik nagyszüleinknél vagy a másikoknál töltöttük. 

Mikor augusztus utolsó két hetében kész lettek a szobák, visszapakolhattuk a kanapét a nappaliba. Nagy örömünkre. Végül kezdtem hozzászokni, de mégsem volt az igazi, mert a felébredés fájt mindenem, úgy egész nap. Ez az érzés nem maradhatott el szeptember elsején sem. Elhihetitek, hogy szuper volt sajgó derékkal és lüktető nyakkal kiöltözni az évnyitó ünnepségre.
Tulajdonképpen én már az évnyitó előtt idegességbe vágtam magam. Főleg két héttel előtte, csak azért, mert az osztálytársaim a nem hivatalos, egyáltalán nem igazi, igazgatónő által betiltott osztálycsoportba kezdtek posztolgatni, szó szerint foglalni a teremben a helyeket. Nos, ez azért sem esett jól, mert nem tudtam biztosra, hogy akkor most nekem és a sempai-omnak hol lesz a helyünk. Meg azért sem, mert fogalmam sem volt róla, hogy melyik termet kapjuk. Mert mint kiderült újat kaptunk. Szuper!

Azt látni, hogy az ablak felőli teljes oszlopot lefoglalták a számomra nem kívánatos személyek, valamint a többiek a leghátsó és a falmellettieket. Rossz volt. Nem tudtam, hogy mit kezdjek vagyis mit fogok tenni az osztálytársaimmal. Sok ötlet jutott eszembe, azon kívül, hogy ordibálok velük, de egyiket se tettem meg csütörtökön. Aznap a Z00-ás (zénullásnak ejteni) terembe kerültünk, ami az iskola nem napos oldalán van, szóval úgy mindenki örült neki, mert előző évben egész végig minket tűzött a nap.
De nem azt akarom elmondani, basszus, hogy nem örülök. Inkább azt, hogy miért és hogyan nem örülök.
Szóval szeptember elseje egy napos nap volt. Ezért vittem magammal váltóruhát, amit annyit takart, hogy egy farmerrövidnadrág és egy póló.
Reggel tesómmal felsétáltunk a megállóhoz, majd elindultunk a busszal. Legjobb barátom (legyen csak simán Money és nem azért, mert pénzes)... na szóval Money egy másik busszal szokott jönni, de ugyanott száll le, ahol tesóm és én. Na, értitek. Azért szállunk le ott, mert a sempai-om csak ott tud, szóval úgy néz ki az egész, hogyha megjön a sempai, akkor tesómat elkísérjük a sulijához, ami 4 lépésre van.
Egyébként semmi puszi-puszival nem köszöntöttük egymást attól függetlenül, hogy egész nyáron 2x (lehet túlzok) találkoztunk. De szerintem az alábbi párbeszéd tuti lezajlott:
- Jaaaaj, Husiiii! - köszöntött engem a sempai. Asszem én is visszanyáladzottam egy sziamiát, aztán vége lett. Elkezdtünk beszélgetni. Közben persze mi, mármint Money, sempai és én elindulunk a sulinkba. Mert az úgy yolo, ha hárman megyünk.
Amikor beértünk az alsó ajtón, arra lettünk figyelmesek, hogy ki lettek téve a falra a teremosztások. Nos, szóval mi konkrétan akkor tudtuk meg, hogy a Z00-ba kerültünk.
Lépcsőzve elérkeztünk a teremajtóig, majd kirántottam és beléptünk rajta. Nem voltak sokan bent, csak az az 5 nemkívánatos személy, meg Enci és még egy csatlós (nem az enyém). Kinéztem magunknak a fal mellett az utolsó előtti padot, mert ugyebár ez még nem a végleges termünk, csak csütörtökön és pénteken voltunk benne. Sempai-om kiharcolta magának, hogy ő ül belül, mert tavaly egész végig én uraltam a fal melletti széket, így hát megengedtem neki. Bár csak azért ültem volna belül, mert balkezes vagyok, de egyébként lényegtelen. Ha őt nem zavarja, hogy vagy 6x egy órán megkönyöklöm, hát legyen.
A csütörtöki napon megtalálta mindenki a helyét. Nem azt, amit szeretett volna, de mindenkinek volt egy olyan helye, ahol kényelmesen tudta érezni magát a két napban. Ezt úgy értem, hogy nem kellett senkinek sem közvetlen legelölre, a tanárral szemben ülnie.
Eltelt a csütörtök is, szépen, lassan, majd a péntek is. Jöhetett a hétvége. Szóltak, hogy megint új termünk lesz, de nem a végleges, így hát mindenki újra megosztotta a csoportba, hogy hová akar ülni. Oké, ez mind szép és jó, de én még azért sem akartam figyelembe venni. Mert ők a végleges teremben foglalták le a padokat, és hétfőn meg kedden bizony nem abban voltunk. Még.
Minden hétfőn azt érzem, hogy már kedd van. Azonban ezt azon a hétfőn nem igazán éreztem. Épp ellenkezőleg, azt sem éreztem, hogy telnek a percek. Főleg azért nem, mert Hercegnő (az egyik foglaló) egész nap engem stírölt és gondolom az gondolta magában, hogy dögöljek meg, amiért beültem a helyére. De nem volt baj, részemről, mert még nem a saját termünk volt. Az csak szerdán következett be.
Ahogy sejtettük, Hercegnő korábban kelt, mint szokott, csak azért, hogy lefoglalja magának az egész padsort. Haha, poén.
- Hé, Hercegnő, komolyan gondoltad a fal melletti ülést? - szóltam oda neki vigyorogva. Bár nem neveztem konkrétan így, csak a fejemben, mégis vicces volt. Tudtam a válaszát, hiszen eddig mindig is a fal mellett ült, de azért mégis megkérdeztem. Az volt a gáz a végleges K30as termünkkel, hogy négyszernégy (4x4, nem terepjáróról van szó, kérem szépen) padsor volt. Ami nagyon rossz, hiszen ha valaki nem ül be a harmadik padba, az már csak elől ülhet.
Úgy volt, hogy Enci foglal a sempai-omnak és nekem helyet úgy, hogy mi ülünk leghátul és Ő meg George előttünk. De beült leghátulra. Fail. Hercegnő mögött volt a harmadik pad, amibe a Hercegnő udvari bolondjai csücsültek be, de maradt mögöttük a negyedik. ezt foglaltuk el a sempai-jal. Pechünkre csoportbontás volt az első óránk, így hát betömtük a tesizsákjainkat a padba, jelezvén, hogy ott mi ülünk.
- Enci, ha bárki jönne, gyilkold le. Ez-a-mi-helyünk! - szótagoltam neki kissé agresszívan, majd sempai-ommal léptünk az emeletre, ahol tartotta a kedvenc tanárunk a németet.
Lassú 45 perc volt. Azt se tudtam merre vagyok, vagy hogy hogy kell németül bemutatkozni. Ennyire rossz hatással van a gyerekre a nyári szünet? Nem is kéne iskola, miről beszélek.
Amint meghallottuk a csengetés, máris rohantunk a terembe. Az történt, amitől tartottunk; Spenci beült a helyünkre. Voltam olyan merész, hogy odalépjek hozzá.
- Itt mi ülünk. - Szóltam hozzá teljesen nyugodtan. Megpróbált figyelmen kívül hagyni. Tudtam, hogy szeretné a helyet, mindig is hátul ült. - Mi voltunk itt előbb. - tettem hozzá, hátra eljut hozzá.
- Most már nem. - ejtette ki kurtán, röviden és nagyon hadarva a száján. Mégis értettem. És a sírás szélén álltam, amit megosztottam vele:
- Mindjárt elsírom magam... - Nem Spencinek szántam, de a szemüveg mögül rám tekintett, majd mintha megsajnált volna.
- Adok csokit nektek. Na?
- Nem. Add oda a zsákomat! - szóltam mérgesen. Azt kellett volna, hogy mikor a kezembe nyomja a tesizsákomat, jól az arcába nyomom, egészen a frissen festett falig taszítom, majd megfogom a vállánál fogva és előre b*szom a székbe. De nem tettem. Még kiabálni se kiabáltam. Bár azt megtehettem volna, csak nem segített a helyzeten. Úgyse. Ezen a helyzeten nem lehetett segíteni.
George és Enci elé már beültek mások, így elmentünk az ablaktól a 2. oszlopig és lecsücssentünk a 2. padba.
- Hé, az a Gondoré! - kiabáltak nekünk a nemkívánatos személyek. Így hát felálltunk onnan. Körbenéztünk és csak az első padok maradtak. Király, mondhatom.
Így kerültünk a legelső padsorba, a nemkívánatos személyek elé.
Így lett szar egy hét számomra.

Így utáltam meg Spencit.

Üdvözlettel,

Dorina Mary