A következő címkéjű bejegyzések mutatása: augusztus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: augusztus. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 27., szombat

Raven's day-1

Filmkritika - A zátony (The Shallows) 

Színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 87 perc a játékidő, 2016, 16 éves korhatár.

Igen, egyből egy filmkritikával érkezem, amit még tegnap írtam, mivel tudtam, hogy ma (azaz holnap, 27-én) nem lesz rá időm. Nehéz most így estefelé koncentrálnom, főleg, hogy Mary-t is vissza engedtem már a szobába (teljesen úgy beszélek róla, mint egy kutyáról, de sebaj) és itt csapatja a zenéit, amiktől falra tudnék mászni, de ez hagyján, nem-tudok-koncentrálni-tőle. Megdobtam a fejhallgatómmal, hogy legalább én ne halljam. Nos, térjünk vissza a témához. A zátonyt nemrégiben volt alkalmam megtekinteni a moziban, aminek nagyon is örültem, hiszen már régóta erre vártam. Amint megvettük a jegyünket, a rágcsálnivalókat és az üdítőket, el is indultunk a terem felé. Mikor beléptünk, engem meglepetésként, vagy inkább megdöbbentően ért, hogy alig vannak bent. Gondoltam majd jönnek, túl koraiak vagyunk. De nem jötten, össz vissz úgy tízen lehettünk. No, szerintem a nézők száma nem minősít egy filmet, ugyanúgy, ahogy blogot sem minősít az olvasók száma. Mivel, vegyük példának ezt a blogot, tök jó, fasza a dizájn, tesóm tiszta őrült, még sincsen több mint 100 feliratkozója. És most nem hozok olyan blogra példát, aminek több száz olvasója van, mégis egy kalap szar. Nem, nem fogok ujjal mutogatni. Megint eltértem a tárgytól...

2016. augusztus 26., péntek

Egy hétre bővült a blog

Halihó olvasók!


A mai naptól számított 10 napra beveszek egy társszerkesztőt a blogra. Csak úgy teszem meg, mint valami újdonságféleség, meg azért, hogy a drágalátos író írjon valamit végre! 
A szerkesztőről/íróról annyit, hogy régóta ismerem... és körülbelül ennyit róla (xd), mivel Ő majd bemutatkozik nektek.
Még annyit említenék meg, hogy nemsokára jön a blog II. fordulópontja, amit szintén megünnepelek, de hogy mivel, azt még nem tudom.
(...)
Mindjárt suli, skacok! Gyorsan, csináljatok valamit, amíg még időtök engedi!

Üdvözlettel,
Dorina Mary

2016. augusztus 24., szerda

OH MY BAD /novella/

Sziasztok!

Találtam egy félig megírt sztorit, amit már 3 éve kezdtem el írni, de gondoltam, hogy átnézem. Ma végre befejezhettem. Ennek egészen örülök. A sztoriról annyit, mármint a novelláról, hogy kellemes, nyári, csak megfordul benne pár sötét elem, pl.: gyilkolás, vér. Aki ezt nem bírja - bár nincs annyira keményen megfogalmazva -, azt kérem, hogy neki se álljon elolvasni.
Próbáltam könnyed hangnemben fogalmazni, sőt magamra vettem a szemszöget, szóval teljes átéléssel vettem részt a megírásában. Személyem szerint nem is lett annyira vészes. Az ötletről - vagyis a rövid kis izé - eredetéről inkább nem írnék, ha valaki valamit ismerősnek vél, annak gratulálok... és hát:

Jó olvasást!

2016. augusztus 20., szombat

Érzéskavalkád

Üdvözletem!

Nemrégiben írtam egy verset, amit most felvállalok a nagyközönség előtt. Szóval tényleg, azt érzem, hogy itt az ideje megosztani veletek!
A vershez annyit fűznék hozzá, hagytam, hogy megkedveljek valakit, úgy, hogy mindvégig tudtam, csak játszik velem, ahogyan azt is, hogy egyszer elmegy. Mégis meglepetésként fogadtam, vagy csak rögtönöztem. Végül is az érzéskavalkádból ez a vers született.  

2016. augusztus 18., csütörtök

Kutatói eredmény /szavazás/ #2

Üdvözletem!

Úgy érzem itt az ideje, hogy az oldalsávban történő szavazásnak az eredményét világgá kürtöljem, mármint megfogalmazzam, majd kidolgozzam és közzétegyem. Már másfél hónapja lejárt az idő, én pedig másnap közzé akartam tenni, csak nem volt kedvem hozzá.
Szóval, összesen 6 szavazat érkezett, ebből 50% a Skizofréniára, 33% az Anime-maratonra és 16% a Könyvekre. Gondolom nem tetszett az előző könyves posztom, azért szavaztak most másra (xd). A nyertes természetesen nem más, mint a skizofrénia.

2016. augusztus 8., hétfő

Let Go: Random Zenés Tag

Sziasztok!

Nem hívott ki senki erre a tag-re, csak kedvet kaptam, hiszen már 4 hasonló bejegyzést olvastam el. Legutóbbi pedig Virágé volt. A bejegyzés menete: Elindítod a zenelejátszódat és a feltett kérdésekre pedig leírod a soron következő zeneszámok címét (meg előadóját).

Olvasók

.